Thursday, November 5, 2020

COVID-idiotak ...

 

Nag,megint itt tartunk, melozni kell. :-)


S akkor jött ez a geci vírus, és hiába üzentek neki Felcsútról, hogy mit mondott az “Osztály fonok”, ahogy a NER-ben Orbán-t hívják a háta megett, kib@szottul nem csinálta azt.

Sem a jól bevált karakter gyilkosság, sem a Soros-ozasos lejáratás nem ijesztette el.

Semmi.

Itt ez a kibaszott al-demokratikus majd nem diktatúra, evvel a sok fasz szopó, segg nyaló gyökérrel, ezekkel az elvakult Fidesz semmi emberekkel, a leigázott sajtóval és a felvasaarolt médiával,

és akkor egyszer csak jön ez a buzi vírus, nem hallgat a szép szóra, össze vissza fertőzi az összes pártkatonámat..

Uhh

S mind e közben, hiába nem engedi vagy nem tudja, vagy nem akarja a tesztelést felvinni arra a szintre aminek mar lenne értelme, meg ugye amit a WHO, a kínai meg az összes olyan ország mond, ahol sikeresen kezeltek a válságot..

A kórházban ápoltak száma 10 naponta pl. megduplázódik. ( ajjaj )





Nem kell ám agysebésznek lenni, hogy prognosztizálni tudjuk, kb. 10 nap múlva 10 ezer ember lesz kórházban, as az egész elbaszott, 10 éve le sem szart, romokban lévő egészségügy ossszeomnlik..

Ezen aztán vajmi keveset fog segíteni, hogy éjfél és reggel 5 között nem szabad kimenni az utcára, és az sem hogy a zenes helyek bezárnak. De persze a kocsma és a stadionok nem, mert ott nem fertőz a vírus. 

Az utolsó remény hogy majd a magyar vedel - ahogy szokott, és továbbra is szereti tovább a Főnököt, aki bar megmenteni nem tud minket, de a feszbukon üzenget a népének, hogy mennyire igyekszik.


S erre most meg ezt a festett hajú barmot sem biztos hogy újra választják. Pedig talán O meg a Borsonalo az a másik két kapitális barom, aki meg az Orbánnál is nagyobb ökör, s talán meg hazudozásban is túltesz a zseb Duce-n itt Pannóniában.


Ahhoz sem kell sokkal több esz, hogy kiszámolja valaki, hogy a halálozások száma kb. 8 naponta duplázódik, azaz kb. november 15-re amikorra 10 ezer ember lesz kórházban, kb. napi 200 ember fog ebbe a szarba belehalni.





Az ugye havonta egy kisebb varos..


Egy mondatban összefoglalva..


Faszom a fociba meg a foci meccsekbe, és a sok sok vidéki suttyó politikusba,


Szarban Magyarország, és Európa is.





@Orgy

Thursday, October 15, 2020

Kis magyar úton állás..

 avagy


Mi történik akkor amikor egy magát nép barát - amúgy szélső jobboldali populista kormány a nagytőke és a saját  barátait ( és családját ) helyzetbe hozza.


Történt aztán, hogy amikor a Fater 2017 -ben meghalt a gödi házban levő internetet praktikusság okokból nem mondtam le azonnal, hanem kertem a Magyar Telekom -ot, hogy lenne szíves azt az én nevemre átírni, mert egy ideig szükségem lesz meg rá.

Nos miután ez megtörtént, és eltelt néhány hónap, a házat eladtuk, és az internetet annak módja szerint lemondtuk. 

Gondoltam akkor ez rendben is van, kifizettem amíg kellett, a modemet meg visszaadtuk. Ezt ugye lepapiroztuk, mert mar e miatt  is próbált beszopatni a Telekom…

DE nem.

Mert a német emlőkön, de főleg a magyar piacon zsírossá gazdagodott Telekom úgy gondolta, hogy bár a Fatérnek volt hűség ideje, az rám is vonatkozott, mert hogy én kértem, hogy írják szépen át a nevemre a szerződést. Ami amúgy egy használhatatlan minőségű szutyok ADSL volt.

Különben is a több száz oldalas, apró betűs megjegyzésekkel tele  tűzdelt AFSZ 16.g.h.i.2.g.z pontja szerint, amit szintem a Telekom erőltetett rám, - neki igaza van.

Szóval lett is egy kb., 71.886,- Ft-os tartozás, a Telekom küldözgette a számlát én meg nem fizettem ki. Ti. nem volt szolgáltatás. Se.

Aztán egyszer csak a Telekom átadta az ügyét az Instrum Justitiának, aki ugye a nagy köz szolgáltató cégek csókos behajtója, ennek mocskos kis bérencnek, akit az Orbán kormány a folyamatos jogszabály módosítgatásaival addig addig hozott helyzetbe, míg aztán mindenkit terrorizálhat mar.


Az IJ küldözgetett leveleket, amit legalább két okból nem vettünk át.

1./ én pl. 3.000 km re lakom / laktam ( God say thanks )

2./ nem szívesen veszek át végrehajtótól jött leveleket.


Ez eddig rendben is van. De hogy ki találta ki azt a fából vaskarika jogi tény állást, hogy “ fikció által jogerőre emelkedett” végrehajtás, azt nem tudom.

De ez történt., mint az később kiderült. az IJ  a addig baszakodtak a Bíróságon, míg lett fizetési meghagyás, ami nem emelkedett jogerőre, de aztán fikció útján mégis.

Ekkor én meg semmit nem tudtam az egész ügyről.


S akkor egyszer csak beállított a családi birtokra a Schadl és Társa bírósági végrehajtó iroda egy embere. Ez a Schadl és Társa  is csak egy ilyen helyzetbe hozott kis mocsok ver szívó magán biznisz, aki a kisember veret szívja, miután a nagytőke segget nyaló Orkán kormány erre megteremtette neki a jogi hátteret. Erre is - itt jegyzem meg - meg meg az intézményesített állami korrupcióra.





Jo ezt a kis pöcs aki idejött, a gyermekem nem engedte be és elküldte a picsába.

Helyesen - jelzem.


DE hát mit lehetett tenni, született egy sikertelen, de foglalási jegyzőkönyv, így elindult a daráló.


Mert arról persze meg mindig nem mondott senki semmit, hogy ki miért és mit akar.

De kikértük a papírokat, kiderült ez a fikciós faszság, és az ügyvéd azt tanácsolta, hogy fizessem ki az akkor mar 186.819,- Ft-os tartozás. Mert ugye az összes mocskos kis ver szívó tetű mar keresni akart az ügyön.  Ja meg az ügyvéd is kert egy 25.000,- -et, hogy ír egy ellentmondást. ( ami 2 sor geci, 6 általánossal is meg tudja írni valaki )

De azért én azt mondtam, hogy támadjuk meg a fizetési meghagyást ill. végrehajtást.


Magyarázatul annyit mondtam, hogy:

- Mert a kurva anyjukat!


S akkor a közjegyző azt mondta, hogy bizony ezt a végrehajtást törölni kell. Na persze. De ugye a mocskos kis összefonódott közjegyző .- bíróság - bírósági végrehajtó iroda azért előre elkérte a végrehajtás 27.802,- Ft-ját, ha jogos ha nem mert ugye nehogy ne legyenek kifizetve.

OK.





Jött erre a Telekom, és láss csodát, hagyta a picsába az egész ügyet és küldött egy 0-as elszámolást az egész elbaszott tartozásra.

Amit persze beszkenneltem, de persze nincs  meg. ( shit )

A akkor amikor már azt hittem, hogy vége, akkor jött 4 papír, a Schadl és Társaitól.


Ebből két dolog derűt ki:


  1. A végrehajtási érték 71.888,- Ft amit így úgy feltornáztak 186.000,- Ft korul összegre
    Ti. aztán itt mar mindenki keres a bizniszen.
  2. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy a 71.888,- Ft tartozás okán
    a./  letiltotta a fizetésemet egy cégben ami nem létezik 10 éve
    b./ lefoglalta a Land Rovert 5.000.000,- Ft értékben
    c./ lefoglalta a Yamaha motort 2.000.000,- Ft értékben
Most figyelj...





Ilyen baszdmeg nincs, ez zsiráf. Több mint 7 Millió Ft értékben próbáltak lefoglalni, egy kibaszott vitatott 70 eFt -os tartozásért.


Na ilyen egy ország, ahol egy populista szélső jobboldali kormány van hatalmon és a nagytőke ahelyett hogy kordában tartana, szabadjára engedi garázdálkodni.


Az ügyben szereplő cégek akik BAN LISTA-ra kerültek nálam:

Magyar Telekom zRt

Intrum Justitia Zrt

Schadl és Tsa Végrehajtó Iroda

Magyarország 


Javaslataim:

Ne legyen a neveden semmi.

Ne irj alá semmit.

Csinálj forradalmat, ha már 89-ben elcsesztük.

Ne hagyd magad.


MR

Tuesday, September 29, 2020

Ez van srácok...

 


Ugy tunik ismet jo helyre sikerult betenni a seggunket :-D), Magyaorszag PIVOS cicaim. Ugy tunik a szamokat ismerok Europaban nem latjak annyira fenyesen a helyzetet, mint a Szupernagyi pl. a napi Mappet showban. Mindegy - jo buli volt a Balatonon az augusztus, bar hogy megerte -e az majd kiderul..

 

Van itt ugyanis egy apro problema. Mig a 14 napos osszesitett uj megbetegedes szam kvazi ( velemenyem szerint ) mestersegesen stagnal, ti. a tesztelesek szamaval es " mas " egyeb statisztikai eszkozokkel ez tarthato 1000 alatt vagy befolyasolhato, addig a korhazi ellatottak szama meredeken emelkedik. 

8 nap alatt 50 %-kal emelkedett a #COVID19 miatt korhazban apoltak szama.  Szoval sracok ne torodjetek semmivel, hordjatok maszkot, ne vasaroljatok olyan helyen ahol csomagolatlanul van elelmiszer, ahol a paraszt a tokajan hordja a maszkjat es hat tarttani koll a tavolsagot.

Ez van most, ebbol kell gazdalkodni.

Mind a kozben en pl. project menedzselek, ( kulso C vaganyon ), es hat futunk mint az allat, mert geci hideg van.

Orgy(c)




Sunday, September 20, 2020

Gasztro ... marha solet > a poszt ami nem lett publikalva technikai hiba miatt..

Erről a gasztro puccsról úgy tűnik lemaradtatok. :-(

Ezt a posztot meg péntek délután írtam meg, és technikai hiba miatt nem publikálódott... ti. a Google csinált egy új felületet ami úgy szar ahogy van.
Basszus.. Pedig a sólet jól sikerült, szerencsére nem kellett ketten - plusz a kutyákkal megennék..

Ahogy megírtam alább 12 órát főtt a sütőben. Brrr ...

Addig is a végeredményről egy fotó...

Marha solet

 Érdeklődés eseten megismetelhetjuk az akciót, bar a #COVID19 helyzetre tekintettel óvatosságra intek mindenkit. Fel is teszem a mai adatokat a twitteremre ( @ornagy ), tanulság képen..
https://twitter.com/ornagy/status/1307585194690523139

Addig is 


  • használj maszkot
  • tartsd a távolságot
  • moss rendszeresen kezet ( 3 x 20 mp.  )
  • ne hidd el hülyeségeket ... amit az coviditotak és a ( Goebbels-i ) propaganda, meg a szuper nagyi az újra indult Mappet show-ban terjeszt.

/ ---------- >>>>

LoL.

Ma ejszaka pedig soletet fogok fozni, nem kosert ( LOL ) mert  hogy ennek semmi oka, s mert miutan nem kaptam fustolt marha szegyet...

Apu megfeszietten gondolkodo agya vagyok ( Fighters Clubb _ 1998 ):

- Mi a tokom az a marha szegy? Latott mar valaki olyat? - mondja a hang a fejemben.

Hanem fustolt marha szegy helyett vettunk jopofa fustolt tarjat molockobol. Na pl. ezert sem lesaz koser a soletunk. De apropoja megis csak a zsido ujeb - ma - vagy mi.

Reggel elvittuk a DEFO-val  a szemetet, 120 kilot, a Szfehervari Vas hulladek udvarba. Itt mindenki kedves, jopofa es aranyos, fuggetlenul attol, hogy van -e jarvany es  hogy mekkora adag szemet kupacon ucsorognek.


Haza fele vettunk tehat:

- 2 fajta babot

- gershli-t

- marha labszarat

- fustolt tarjat

- tojast

Ebbol fogok este soletet epiteni, amit berakok 100 -110 fokon a sutobe, es reggelre elkeszul.

A mai blog bejegyzesnek pedig az az apropoja, hogy 1 kg babbol, 1 kg marha labszarbol, meg fel kilo tarjabol kb. kib@szott sok solet keszul..

TEHAT, holnap gyertek ebed idoben soletet enni :-D)

Termeszetesen csak a kertben es a COVID 19 virus szabalyok betartasaval .. social disztancing es maszk hasznalattal.

Tarlat vezetes lesz persze, mert kesz van a 3 haloszoba es a folyoso - vasarnap kezdjuk a konyhat.


Orgy(*)

Saturday, September 12, 2020

A szamok nem hazudnak...

 Van nekem ez a twitterem, ( @ornagy ) szinte az egyetlen nem fake social média accountom. Na ide pattintom fel a statisztikákat a magyar valóságról. Azért, hogy a reális kockázatot a minimálisra csökkentsem - értsd. azért hogy rém hír terjesztésért ne vigyen el a TEK - nem kommentálom a számokat, és a statisztikát, csak oda teszem amit mutatnak a számok.

Itt ragadtunk -úgy tűnik - mert a spanyol -andaluz vírus helyzet roppant aggasztó, így amíg az nem csihad addig nem mennék oda vissza. Meg aztán a turizmus az ugye kakukk, így aztán sok mindent nem is nagyon lehet ott épp csinálni.  ettõl meg az élet ott csodás és az időjárás kitűnő :-)

De temporary mi beszoptuk a faszt és itt csesszük a rezet szeles egy hazabán.

Közben újítjuk fel a házat, mar végeztünk ( majdnem ) három szobával, kivétel hogy holnap meg tiszta kaland vágyból tapétázunk egy hatalmasat. 


Elnöki rendelettel meg a múlt héten betiltottam a vendégek fogadását es a vedégségbe járást, a #COVID19 helyzetre való tekintettel. Jelzem helyesen.

Persze már én is találkoztam virus tagadó barommal, igazan nincs veleményem róla, ha csak az nem, ami a dohányzásról, a másságról, a vallásról és sok minden másról... Amíg engem nem akar senki meggyőzni és gyõzködni addig azt csinál amit akar, avval a kitétellel, hogy de nekem pedig ahogy jogomban áll nem szívni más cigaretta füstjét, úgy ahhoz is van jogom, hogy engem biz. nem fertőzzön meg senki.

Mert ha nem is mindenkinek, de akinek szar annak nagyon. Ez a geci vírus. Ahogy az augusztusi nagy Balatoni partik 2-3 hétre rá meghoztak a számokat, úgy 2-3 hét múlva megjönnek majd az idősebb megbetegedések és evvel együtt majd a halálozás is szépen elindul ( újra ) a maga útján.

De meg Andalúziában beszeltem én emberrel akinek a nővére (61) egy hónapot nyomot a UCI-n, ( intenzív osztály ) és csak annyit mondott, hogy nem akar róla beszelni, mert annyira szörnyű volt, hogy csak el szeretne felejteni...

Pedig a spanyol kórhaz - egészségügy nem azon a színvonalon van, mint a magyar, ezt első kézből tudom, mert a március - áprilisi első nagy járvány idején sem küldott senki haza a picsába, hanem letoltak a kezeléseimet... Na pl. ezért sem.

Úgyhogy ezért nem volt haza érkezéses parti sem. Szerintem pedig mindenki kurvára vigyázzon magara, tartsa be a szabályokat, vegye fel a geci maszkot, és mosson rendesen kezet ( 3x20 ). 

De tényleg. Ez tud nagyon szar lenni, és bar mar szinte minden felett van hatalma O1G-nek, egy dolog azért biztos, a vírus fölött ( meg )  nincs. Illetve  - amig a Lolo ezt is meg nem veszi. :-D) 

 Úgyhogy sem a propaganda, sem a sok ökörség amit össze hordanak itt, nem véd meg minket.

Csak mi magunk védhetjük meg magunkat.

Orgy(*)

Sunday, August 30, 2020

Nyelves puszi :-D)

 Festunk, felujitunk, keverunk - kavarunk.

Majd most, hogy lassan a nagy haloval is kesz vagyunk talan lesz egy kis idom publikalni. Vagy mert lassan lassan igyis - ugyis be kellene zarkozni...

Addig is...

COVID-19 ide vagy oda, vezérunk ( ill. a vezéretek ) dacol a számokkal.

Esetleg aki meg emlékszik..


            Brezsnyev-es nyelves puszi mikor lesz Viktor?!


 



Valami ilyesmi.. te még emlékszel..




Most hogy negyedik napja gyakorlatilag duplazodnak a szamok.. ma 292.

Orgy(*)


Sunday, July 26, 2020

És akkor megérkeztünk Magyarországra…

Az út roppant hosszú volt. 3050 km, 4 nap, amiben benne volt az egy nap “üdülés” a Garda tónál. Remek elgondolás volt, hogy éjszaka indultunk, mert kurva meleg volt lent Délen.
A 11:00 óra éjszakai indulást kb. egy órával hosszabbította meg hogy Manilvan hagytuk a Heni macbook-jat, amiért vissza kellett fordulni.
Az első nap Gironaba mentünk, Ez 1200 km.re van Manilvatol. Remek belvárosi szállást szereztünk, ami persze kutya barát volt. 4 csillagos szálloda, akciós parkolóházzal és árakkal a COVID miatt.


Kb 2-3 korul érkeztünk meg. Felhordtuk a cuccokat, a 2 kutyát és Fridát a madarat. Amint készhez kaptam a room szerviz menüt rendeltem 2 hamburgert. Megettük és aludtunk pár órát. Közben felhívott valami ember, hogy meg akarja venni az utánfutót, de így az egész éjszakás nem alvásból felébredve nem voltam kommunikatív mert azt sem értettem mit problémázik azon hogy ahhoz képest hány kiló az autója mekkora utánfutót vontathat..
Mivel a következő nem is rohadt meleg volt, hajnali 4.00 kor indultunk tovább a Garda tóhoz.
Itt is kutya barát szállodát foglaltunk. Imádom ezeket a kutya barát helyeket. A spanyol - francia határ nyitva állt, egy szót sem kérdezett senki. Az autópályákon fizettünk mint a katona tiszt, főleg a francia szakaszon. Az olasz szakasz végig útfelbontásokkal és útépítéssel volt tele. vagy ha éppen nem, akkor átlag sebesség mérő szakaszokkal. Délutánra 32-33 fok lett és hagyományos módon nem lehetett kihűteni a kocsit hatul, ahol a kutyák a dobozban szoptak.ç
Meg indulás előtt vettem egy Bluetooth hőmérőt amit installáltam a kutya doboz melle, így online mértük mennyire van meleg hátul.
Nagyon.


Kinunkban a Heni azt találta ki, hogy a klímát átállítjuk manuál - full hideg - max intenzitásra. mindent bezárunk, és hatra fele nyitunk egy légcsatornát a kutyák fele.
Ez bevallt. Igaz elől kb. 16 fok volt, és pulóverben, sálban ültünk, de hatul 25-26 fok lett.
Ekkor találtam ki, hogy mi lenne ha megállnánk egy napra a Garda tónál és üdülnénk egy napot, Magyarisztan ugyanis megvár, nem rohanunk sehova, és a kutyák is jobban bírják az utazást ha van egy nap szünet.



Prescia gyönyörű hely, a kaja finom, és a szálloda klassz hely volt, így aztán maradtunk.
A szállodában a reggelinél a tulajdonos no Alexandra argentin pasijával spanyolul csevegtünk, miközben degeszre ettük* magunkat. Ez volt az egyetlen gyerektelen program, amikor a kutyákat a kocsiban hagytuk. Kell egy kis nyugalom… néha.
* a legdurvább gasztronómiai ámokfutás az volt amikor este a polip saláta után lerendeltem egy gnoccit szarvasgomba mártassál és ezt lefojtottam egy profitéróllal.




Pénteken reggeli után indultunk neki az utolsó szakasznak, Szlovénián keresztül. A szlovén olasz határon ült egy fickó egy kemping székben és nézelődött a határon, de minket nem csesztetett.
Itt mar nem működött a Waze, valamilyen meg gondolásból el akart vinni minket Zágrábba. Az olasz - szlovén határ volt az első olyan állomás ahol először találkoztunk balkáni állapotokkal. 
A kantinból kifordultam, meg a higiénia állapotok ránézésre is rémisztőek voltak. Ezek után bementem egy bodegába, hogy vegyek szlovén matricát.. A picsa készpénzt követelt tőlem, gyorsan megromlott a viszonyunk, és ott hagytam a picsaba.
A COVID óta mi Spanyolországban teljesen leszoktunk a kp-rol. Egy ideig  a Lidl nem is fogadott el mást, csak kártyát. A készpénz virológia szempontból veszelyes.
Különben is, mar kártyát sem hordok, csak telefont.Szlovénián
Áthaladtunk Szlovénián, és mindenfele atrocitás  nélkül becsusszantunk Magyarországra.
Rögtön a magyar oldalon egy villanyfényes felirat vart, hogy nyema benzin kút 56 km -en át.
Miután a Szlovén szakaszon mar taktikáztam a benyaval, mert hogy úgy is meg kell állni a D1 -es matrica végett,az okos Toyota épp 81 km -t mutatott. De rutinos versenyzőként azt is tudtam, hogy az hirtelen el szokott fogyni majd rögtön utána az indikáció is megszűnik. A benzines kannát Heni meg Manilvan kirakatta velem, mert hogy budos.. ami igaz - amíg nincs rá szükség.
Ebből aztán Nagykanizsánál lementünk az autó pályáról és bar én jeleztem “ just for record” , hogy szerintem van elég benzin az autópályán levő kútig, ( kis túlzással 42 km volt az indikáció ) a safty side irányába tértünk el és megtankoltunk.


Itt aztán a vettem benzint és matricát, és nagyon rácsodálkoztam, hogy mind a 3 majom a pult megett maszk nélkül szolgálta ki a népet, főzte a kávét és adta a szendvicset.
Hazaértünk. Remek.
Másnap aztán elmentünk néhány alapvető élelmiszer beszerzésére és az albánhoz kenyérért…
Na az rögtön feltűnt, hogy járványhelyzet ide vagy - oda Magyarisztan ismét fordítva ült fel a lóra, ahogy rendesen.
Bar mindenhova ki vannak írva, hogy a botba csak maszkkal szabad bemenni, de ezt pl. pont le is szarja mindenki. Ez meg nem is lenne baj, de az eladok, maszk, kesztyű nélkül szórják a kenyeret, a köbászt a hentesnél például.
Holott egy prosztó vásárló jó ha csak néhány emberrel találkozik, mígnem az eladó akar maga egyedül képes egy több 100 vagy több 1000 -es klasztert összehozni, ha fertőzött.

Na mi a hiba?

Azt nyilván látni lehet, hogy a kultúrát - a szosal disztancingot, és a maszk viseletet - sem szép szóval, sem propagandával, sem erővel nem igazan sikerült átvinni a magyar fejebe.
Az továbbra is alap, hogy a kasszánál a nyakadba lihegnek, vagy hogy az IKEA forgó ajtójában a budos paraszt besurran mögéd a keszonba.
Erre aztán eladtuk az utánfutót. Mert egyrészt minek, másrészt meg itt áll, harmadrészt meg koll a zseee. 
Simán úgy volt, hogy a vevő boldog volt és fizetett, mígnem kiderült, hogy nem elég, hogy a vevőnek, de (?) nekem eladónak is be kell ballagnom az okmány irodába, vagy a kormány ablakba, és be kell jelentenem, hogy eladtam a járművet.
Ezt meg nem értem, ahogy sok mindent mást sem..
Példa képen az Egyesült Királyságban van ez a V84 zöld - piros nyomtatvány, ez van forgalmi helyett is, kitöltöd az aljat, hogy ki vette meg a bringát és feladja postán a vevő, aztán majd kap egy újat a nevére. Itten meg pazaroljak az idődet és a pénzedet és menjen be a kormány ablakba.?!
Bementünk. Remek tapasztalat volt.. 
Ott ült 8-10 ablak mögött - persze maszk nélkül - egy csomó no, akik iszonyatos mennyiségű papírt nyomtattak mindenfele ügy miatt.
Itt szeretnem megjegyezni, hogy pl. abban a roppantul elmaradt Dél - Spanyolországban meg a jogosítvány hosszabbításhoz sem kellett elmenni máshova, csak egy orvoshoz.. az új jogsit kiküldték postan.. ( a fotót is képes volt a doki megcsinálni ) 
Ez az egész túlburjánzott bürokrácia, evvel a sok papírral bizony  rémes, és legfőképpen drága. 
Nekünk.
Persze a magyar nem tudja, hogy van más milyen élet, van más típusi kapcsolat a hatalommal..
S ez tudatosan van így, Ezert nem jó ha elmegy a paraszt külföldre dolgozni., és ezert nem jó ha beszel nyelveket. Itt a sötétségben boldog, mert nem tudja, hogy van más fajta élet is…
Erre a bicskei korm. ablak ügyre húztam egy OTP-t.


Az ügy előzménye az volt, hogy ez a mocskos, szinte a rablás határát súroló, kritikusan drága és szar szolgáltatást nyújtó Csányi művek lerántott 31,-€-ra az EUR kártyám újra gyártása miatt. Az alap, hogy az OTP-vel ( sem ) lehet elektronikusan kommunikálni. Ahogy pl. a NAV-val sem ( erről is van egy tortenetem ) . Hanem menjen be a fijokba és ott ugyintezzel.
Ott a fijokban ül egy csomó no és papírokat nyomtat. As well.
Vártam kb. egy 20-25 percet, aztán oda ültem a libával szemben. Persze maszkot nem viselt, kezet nem fertőtlenítette, sebaj, Az első harminc percben adatokat egyeztettünk (?) majd erről papírokat nyomtatott, majd meg 10 perc volt amíg vissza adtam a kártyát. Ez meg 3 papír volt.
Itt jegyzem meg, hogy 2004-ben amikor május elsején elindultam Münchenbe a Malév Express elso tisztjeként és épp csatlakozott az akkor meg Magyar Köztársaság az Európai Unióhoz, azt ígérték hogy max. 5 , majd később majd 10 éven belül bevezetik az EURO-t. ( ez ugye 16 éve volt, közben a gyerekek felnőttek, stb. )
A román és a horvát mar az EURO 2-ben áll és max. 2 éven belül Euróval fog fizetni. Mi meg ( ti meg ) soha nem kapjatok meg az EUR-t..
Hogy miért baj ez?
Na például azért, mert a magyar bankrendszer nem került ki az Európai verseny piacra, s mint ilyen egy kib@szott OTP utalás melle társul 2-3 egyéb terhelés, amivel Csasa bácsi húzogat le, és tovább zsidósodik, gazdagodik.
Itt jegyzem meg, hogy Európában vannak mar pl., digitális bankok ( N26 ), aminek pl. nincsenek mar fiókjai, 10 perc a számla nyitás ( ONLINE ), nem kell hozza semmi csak egy mobil telefon és pl. ingyenes és azonnali minden utalás. Havi 5 készpénz felvétel is ingyenes bármilyen fiókból. ( küldök linket ha kérsz :- ) ez itt a reklám helye )
Ja és nem kell 3 gyereket vállalnod, hogy normális áron kapjál hitelt..
Na pl. ezt is elvettek Tőled amikor az EUR-t elvettek illetve nem adtak.
El is felejtettem, 2004 -ben meg azt is ígérték.. ( akkor voltam 41 éves ) hogy meg az én életemben ez itt egy civilizált európai értékekkel bíró ország lesz. Nem az orosszal fogunk 3200 milliárd forinttal atom erőművet építeni, és nem Belgrád - Budapest vasútvonal lesz a legfontosabb beruházás 1000 milliárdért.. 
Talán meg az sem jutott akkor eszembe, hogy nem egy Felcsúti stróman agyatlan gázszerelő lesz a földesura fel Magyarisztannak.. 
De tény és való, hogy boldog boldogtalan vett magának valamiból egy új autót. Na ezt latom.
Meg azt is hogy ez a státusz szimboleum a leges legfontosabb itt szeles egy hazában. Kicsit égő is hogy egy hybrid Toyota Aurisszal jöttünk haza, nem egy bolombaszo óriási boszme dzsippel.

PS: Jah es meg vonatoztam is mind e kozben, azt majd legkozelebb elmeselem.



@MR

Saturday, July 4, 2020

Evakuálunk ( 3 nap )

Kifestettünk. Szürkére, mert ebből a buzi szürke festékből volt az előző felújításból vagy 25 kg.
Amúgy nem lett rossz. Meg igy volt olcsobb :-))

Felszereltem 2 darab szúnyoghálót, a konyha ablakra és a kisebbik háló ablakara, nem igazan azért hogy a vendég ( turista ) boldogabb legyen, inkább mert a szúnyogoktól megörülök..
Felszereltem e BOX -ot a Toyotára. Ezt közben mar tele is raktuk. :-D)

Itt jegyzem meg azt az egyszerű szabályt / élet tapasztalatot, hogy annyi bőröndöt, táskát és dobozt pakolsz tele - mindig  - amennyi van. Amíg van üres doboz, addig lesz mit bele csomagolni.

A tengerparti apartmanra elkezdtek jönni a foglalások. 
Remek. Az egészet ki kell ürítenünk. Azt a szinte végtelen mennyiségű szart amit ( ismét ) felhalmoztunk az Esteponaban bérelt raktárba tornyoztam fel.

Íme:


Az idők folyamán eladtam ami sok helyet foglalt... a 2 db műanyagok tumbokat - napozó agyat, a mobil klímát, a grillt, a kerti melegítőt. A kínai ventilátort oda ajándékoztuk Antonionak, a raktárvezetőnek..
Ahhoz képest hogy február óta 0 azaz NULLA bevetélünk volt, ez a kicsike kis gempa is jól jött. Minket ugyanis nem sietett megmenteni senki. :-( Bar a spanyolnak 100 %-ban kifizettek a bérét ( ez a technika tuti leszoktatja a barmokat a melorol.. hosszu tavon ongyilkossag ) , amíg nem mehetett dolgozni, nekünk nem, mert mi nem vagyunk benne a "social"-ban. 
Ez a mi döntésünk volt. Bemenni a socialba drága, olcsóbb a magán EU biztosítás.


Most meg elviszem a zongorát, a jég csinálót, a turmix gépet a raktárba, meg gondolom csak tele lesz az utolsó doboz és azt is. Meg ugye a 2 db Gepida biciklit, ami lent van a garázsban.

Meg rendeltünk egy 30 db törülközőt. A vendégeknek. Ez fogy a legjobban, mert általában a "hölgyek" paraszt módon bele torlik a sminkjüket a torcsibe. Tavaly mar épp ezert nem vettünk törülközőket, hanem béreltünk, de a bérlős - mosoda, Carmennel együtt - aki a mi account managerunk volt - simán tönkre ment a Covid 19 nevű giga szívásba.

Ezert aztan ki kellm plakatolni a parasztnak, hogy hogyan kell bejonni, kimenni, kezet mosni. Hagyni kell neki ilyen nyomos cuccot, es kozben bizni benne pl. hogy a gyoker angol nem hozza be a korona virust.
( lasd a kepet balra. )

Kedd éjszaka indulunk, mert geci meleg van, és abban reménykedek, ha éjszaka megyünk jobban bírják majd a kutyák. Meg akkor is ha éjszaka csak a kurvak és a kamionosok közlekednek.
Az olasz és az osztrák - magyar szakaszt meg hajnaltól toljuk majd, szinten a meleg miatt.

Az volt a tervem, hogy otthon installálok egy ilyen faxa méretű kerti medencét... A Farkyval napokon keresztül vibereztunk a témában. Hihetetlen türelemmel viselte a sok idióta kérdésemet ( respekt )
Na most úgy néz ki, hogy az összes magyar kerti medencét vett, úgyhogy gyakorlatilag
 h i a n y c i k k ?!

Aztán meg majd festünk. Lol. Többek között, mert a festésen kívül van egy csomó egyéb felújítani való…

Itt a helyi könyvelő segéd hajtója - Alba - ijedten irt egy levelet, hogy ha nem leszünk spanyol lakosok, akkor 1/4 évente be kell vallani valamit ( vagy mindent ), de megnyugtattam, hogy most mindenkit:
Látogatóba megyünk haza Magyarországra...

Na helyzet jelentésnek ennyi.

Orgy(*)

Thursday, June 25, 2020

Joy Ride v2.0 - Manilva - Biatorbagy ujra töltve

A hír igaz - jovünk, de persze a lényeg a részletekben van..
Július 7-en éjszaka elindulunk Magyarországra. Itt szeretnem leszögezni, hogy NEM hazaköltözünk, hanem haza látogatunk. Mind ettől függetlenül nyilván, hogy az első napokban mar meg fogjuk bánni. Közvetlenül az után, hogy elmentünk a Karinthyra sült kolbászt enni. 
ET javaslatara mentális tréninggel próbálunk felkészülni a látogatásra, mert véleménye szerint erre - ami ott var minket - nem vagyunk felkészülve.
De haza kell menni. Ennek az igazi oka, az , hogy a családi birtokot fel kell újítanunk.
Nincs más egyéb feladatunk, mert én pl. kaptam 3 hónap haladékot és így szeptemberben kell újra mennem kontrollra.
A júniusi eredmények igen jók lettek, a doki néni helyett egy doki bácsi hívott fel és
megállapodtunk a “Örülünk Vincent” állapotban.
A kérdésre, hogy meddig leszek meg inkább no mint pasi :-D) a válasz az volt, hogy a 6 hónapos felezési idő elteltével javulni fog a helyzet. ( Hormon terápia és egy ellenem elkövetett szemétségek ideiglenes hatása )
Remek.
Itt szeretnem leszögezni, hogy max. max. 90 napban húztam meg a lélektani határt amennyi időn belül a magyar légteret el kell hagynunk.
A Joy Ride-ot nehezíteni fogja a 2 db kutya és az 1 db madár(ka), akit közben a Heni kézhez szoktatott. Otthon van meg 2 db Nimfa papagáj, Bangóék.
Ennek a 2 nimfának azért lett Bangóék a neve, mert az összes zene közül a Bangó Margitra gerjedtek e legjobban, amúgy Margit és Matyi :-) helyett Lujza és Lajos.
A következő madár idomítási challange az lesz, hogy bangóékét kis eszhez szoktatjuk.
Ennek is van persze oka, ahogy mindennek.
A kis hullámos papagáj - a Frida - mintegy 0. pilot projektként mar  kézből eszik.
A 2 nimfa mar igazi pilot projektként egy nagyobb lélegzetvételű kísérlet ( lesz ), elokeszitheti egy meg nagyobb madár érkezését. 
Hyacint Macow - de ez persze titok.
Normális , épeszű ember persze nem vesz nagy madarat, ahogy nálunk volt az Arthur, ( a dagadt madár ), egy törpe goffin kakadu. Ez a madár pl. mar annyira okos, mint egy kb. 3-4 éves gyerek és annyira kártékony mint egy Amstaff, akit megtanítasz egy erővágót használni. Emlékszem, a Gex-szel csak sapkában mertünk közlekedni a házban, mert Arthur rendszeresen a vállára szállt az embernek, aztán ha nem tetszett valami kaptál a füledre egyet. Utaltam…  ( ez persze egy nevelési hiba, sholdering, mint az kiderült, most hogy elkezdtük nézni a Youtube-on az oktató videókat )
Igaz, ráadásul geci hangos volt, így a labradorok is ( Ami és Boni ) is gyűlölte, mígnem egy szép napon levadászták a német dog - Bismarck - hátáról.
R.I.P.
A haza utazás a Toyotával izgalmas kalandnak ígérkezik. A mostani tudásunk szerint, aminek egy részét a https://reopen.europa.eu/hu/ oldalról szedtünk össze, Girona - Berscia megallokkal, de Szlovénia kikerülve Graz fele megyünk haza, kb. 3-4 nap alatt.
A meleg miatt a spanyol szakasz éjszakai futammal indul, ebből másnap dél korul érkezünk Gironaba, onnan reggel indulunk tovább Francia országon keresztül Bresciaba, ahol újra majd megalszunk.
A kedd éjszakai indulásból kb. péntek este lehetünk otthon. Futás teljesítményt tekintve 3000 km korul van.
Aztán meglátjuk…
Orgy(*)